Ma 2019. 10. 18, péntek, Lukács napja van.

Kállai Mária: most eldönthetjük, milyen választ adunk a népességfogyásra

2018.12.07 15:48. - Kovács Janka

A Nemzeti Konzultációról tartott péntek délután sajtótájékoztatót Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere. 


A Nemzeti Konzultáció levelei már szinte mindenkihez megérkeztek - ebben most a családokról kérdezik a lakosságot. Szalay Ferenc pénteken elmondta, szerinte az egyik legfontosabb dolog az életben a család és most mindenkinek lehetőség adódott, hogy a kérdésben válaszolhasson a témában feltett kérdésekre. Hozzátette, hogy a Gyurcsány kormány hatalomra kerülésekor a megszorítást a családokon kezdte, elvette az egy- és kétgyerekesek adókedvezményét, megszüntették a három éves gyest és elvették az otthonteremtési programot. 

 
Dr. Kállai Mária úgy nyilatkozott, szerinte minden pártpolitikai csatározáson felül kell kerekedni, ha a témáról van szó. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy az ellenzék részéről nem kaptak érdemi javaslatokat a konzultációhoz, sőt, inkább támadták azt. Emlékeztetett a kormány családsegítő intézkedéseire, többek közt a CSOK és a GYED Extra bevezetésére is, valamint a január 1-től 40 ezer forintra emelkedő kétgyermekes családoknak szánt adókedvezményre. A visszaküldött kérdőívek alapján elindulhat olyan jogszabályok megalkotása, amely a főállású anyát státuszát kívánja megerősteni, megerősíti a fiatalok életkezdési lehetőségét, illetve a többgyermekes anyák munkavállalását is segíti - tette hozzá. 






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2019.10.16. 41.szám
Presztízs magyazin ősz IV. évfolyam 3.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget