Ma 2019. 7. 18, csütörtök, Frigyes napja van.

A szúnyoghelyzetről és a Széchenyi aluljáróról is tárgyalt a közgylés

2019.06.28 12:19. - Kovács Janka

A két kiemelt téma napirend előtti pont volt, de többek közt futópályáról és klímastratégiáról is szó volt.


Ebben az esztendőben már 67 millió forintot fordított a város a minden eddiginél komolyabb szúnyoghelyzet kezelésére – hangzott el Betyó János szakértő tájékoztatójában. Szolnokon több mint két évtizede szervezik a szúnyogok irtását, gyérítését, eddig két komolyabb havaria helyzet volt, de az idei minden eddigit felülmúlta. Az országszerte kihívást jelentő helyzet kezelése nagy erőfeszítéseket kíván, Szolnok város már pünkösd környékén – észlelve a helyzet súlyosságát – döntött arról, hogy növeli a kémiai, biológiai beavatkozások gyakoriságát. A kezelt terület először – a korábbi évekhez hasonlóan - négyszáz hektár volt, ezt növelték hétszázra, ezerre, legutóbb pedig már ezerkétszázra.
 
A szúnyogok gyérítése mellett fontos szempont volt a környezet védelme is, ezért a szakemberek folyamatosan egyeztettek a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársaival is. A beavatkozások folytatódnak, a város által megrendelt gyérítések mellett július 3-án a katasztrófavédelem légi és földi kezeléssel igyekszik csökkenteni a szúnyogok mennyiségét.
 
Az idei évben az eddigi beavatkozásokat:
 
Állami: 3 légi biológiai, 1 légi kémiai, 1 földi melegködös,
 
Önkormányzati: 3 légi biológiai, 5 légi kémiai, 9 földi melegködös
 
Összesen tehát 22 alkalommal történt kezelés, míg más esztendőkben 4-5 is elegendő.
 
Egyre többször fordul elő, hogy rövid idő, akár fél óra alatt, egy havi csapadék esik, ez jelentősen megterheli Szolnok csatornahálózatát. Amint az Magyarné Bede Mariann műszaki igazgató elmondta, a VCSM éppen ezért felújítja a szennyvízátemelőket, új szivattyúk beszerzéséről, a főgyűjtők tehermentesítéséről gondoskodik. Célszerű lenne kidolgozni a csapadék, illetve szennyvízelvezető csatornák szétválasztását, hogy tartalmuk külön jusson a szennyvíztisztítóba.
 
A februárban elfogadott költségvetés újabb módosítását is tárgyalta a testület, ezúttal 1,2 milliárd forint átcsoportosításáról döntöttek a képviselőt. Az összeget a Szigligeti Színház felújítására fordítják. A módosításra azért volt szükség mert az 1,2 milliárd forint korábban beruházási célra volt elkülönítve, ez átkerült felújítási célra. A Szapáry úti óvoda felújítása is folytatódik, sikeres befejezéshez – 30 millió forintot csoportosítanak át.
 
Egy másik kiemelendő összeg az előterjesztésből egy 27 millió forintos fejlesztési forrás bevételként való elkönyvelése, ez elektromos jármű beszerzésére fordítható összeg, a döntés értelmében két új elektromos járművet vásárol az önkormányzat.
 
Új nevet kap a város egyik utcája. Régi gyakorlat, hogy azokat az utcaneveket, melyek az előző rendszerhez kötődnek, megváltoztatja az önkormányzat. Ezúttal a Tanács út esetében született ilyen döntés- A lakók megkérdezése alapján három név közül 75%-os többséggel a „patak” elnevezés lett a befutó. Ez illik a közeli Meder utca nevéhez is, illetve korábban a környéken valóban folyt egy patak is.
 
Folytatódhat a Széchenyi körút járdáinak felújítása. A Fogoly utca és a Fakopáncs utca közötti szakasz rekonstrukciója mintegy 6 millió forintból valósulhat meg, illetve a Tószegi úti kerékpárút Kombájn utca és Piroskai út közötti szakasz megvilágítását szolgáló lámpaoszlopok telepítése várható. a parkolási gondok enyhítésére újabb parkolók építését tervezik a Széchenyi lakótelepen például a Malom út, a Botár Imre út környékén, emellett a közlekedésbiztonság növelése érdekében a Hild Viktor úti gyalogátkelőhelynél jelzőlámpás forgalomirányítási rendszer kialakítását tervezi a város, mintegy 14 millió forint értékben.
 
Szolnok is célszerűnek látja a helyi klímastratégia kidolgozását, melyre most pályázati lehetőség nyílt. A klímastratégia megalkotása lehetőséget ad arra, hogy megismerjük a klímaváltozás városunkra gyakorolt hatását, annak helyi sajátosságait, felkészülhessünk a következményekre, azok megelőzésére, enyhítésére. A város a pályázat keretében 20 millió forint támogatást igényel a stratégia kidolgozására.
 
Elfogadták a képviselők az előterjesztést az Országos Futópálya-építési Programban való részvételre és a pályázat benyújtására, így a futók, pozitív elbírálás esetén, hamarosan kedvezőbb helyen – a Tiszaligetben kialakítandó 1200 méteres futópályán - hódolhatnak szenvedélyüknek.
 
2017-ben fogadta el a város közgyűlése a Családbarát Szolnok programot, de az önkormányzat korábbi intézkedései, törekvései is mind-mind az integrált család-gyermek és idősbarát környezet kialakítását célozzák. Ennek elismeréseként a hivatal 2007-ben, 2015-ben és 2018-ban is elnyerte a Családbarát Önkormányzat címet. A Családbarát programot természetesen tovább folytatja az önkormányzat.
 






Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2019.07.17. 28.szám
Presztízs nyár 2019. VI. évfolyam 2.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget