Ma 2019. 8. 25, , Lajos napja van.

Miért a Provakációval zárd a nyaradat ? Mondunk három indokot!

2019.08.12 14:27. - Kovács Janka

Már most karikázd be naptáradban pirossal az augusztus 29-30-31. napokat, hiszen idén is dübörögni fog a rock a Provakáción, többezer lábat táncoltatva a Tiszaligetben! Balajthy Bélával, a Szolnokneked Kft. ügyvezetőjével, a fesztivál egyik szervezőjével összeállítottuk azt a hárompontos listát, ami miatt érdemes lesz eljönnöd és elhívnod a barátaidat is erre a nyárvégi buliba.


 

1. Ez Szolnok egyetlen könnyűzenei fesztiválja!

Korábban már voltak próbálkozások hasonló jellegű bulikra, de sajnos tiszavirág életűek voltak. A Provakáció már a nevében is sejteti, hogy nem szimpla koncertekről lesz szó: a „pro” előtaggal egy jobb, szuperebb vakációt jelent a fesztivál neve, de a „provokációra” is eléggé hajaz. A szervezők a szeptemberi hajtás előtt szeretnék, ha a szolnokiak egy néhány napos bulival zárnák le a nyári szabadságot úgy, hogy a hazai könnyűzenei élet krémje muzsikál nekik.

 

2. A zenekarodnak is megvalósulhat az álma!

A Provakáció már régóta dédelgetett álom volt a szervezők részéről. A 2018-ban megrendezett első fesztivál után rengeteg pozitív visszajelzést kaptak. Ezeknek köszönhetően idén még több újdonsággal várják a közönséget és lehetőséget adnak a fiatal zenészeknek, zenekaroknak arra, hogy ők is megvalósíthassák álmukat és bemutatkozhassanak a szolnoki közönségnek. A nagyszínpad mellett a SZOLNOKFORYOU kisszínpada is működni fog, ahol a szolnoki kötődésű, tehetséges zenészek és zenekarok az ismert fellépők közti szünetekben 40 perces előadásukkal állhatnak színpadra. A nevezéseket június 20-ig lehetett leadni. 

 

 

3. Készpénzmentesen fizethetsz a streetfood standokon és a kézműves sörökért!

Ahogy már az ország legtöbb nagy fesztiválján, úgy Provakáció is „cashless”, azaz készpénzmentes lesz. Ez azt jelenti, hogy készpénzzel nem fogsz tudni fizetni, hanem csak a bejáratnál kapott karkötőddel. Ennek hála nem fogod elhagyni a pénztár-cádat, a fizetéskor nem fogsz véletlenül kirántani több ezer forintot, merthogy a fesztivál alatt egyáltalán nem fogsz a kezedben bankjegyeket! A fesztivál minden szolgáltatója: a legkiválóbb kézműves söröket kínáló kocsiktól egészen a streetfood menő és rettentő finom fogásain át, mindenkinél a karkötőddel fizethetsz. Ultramodern, nemde?

 

 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 08.21. (33. szám)
Presztízs nyár 2019. VI. évfolyam 2.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget