Ma 2019. 11. 19, kedd, Erzsébet napja van.

10 klímát kapott a Hetényi Géza Kórház és Rendelőintézet

2019.10.11 14:33. - Kovács Janka

Szolnok városának és az itteni cégek felajánlásának köszönhetően kapott a megyei kórház tíz új klímát.

 


A szolnoki szűrőprogramoknak köszönhetően az elmúlt 13 alkalom során több mint 50 ezer embert szűrtek meg. A programokban a megyei Hetényi Géza Kórház munkatársai is segítettek. A segítség viszont nemcsak egyirányú, hiszen egy új laboratórium kialakításában segített a kórháznak a város.

- Mindezeken túl jelezte nekünk a kórház igazgatóasszonya, Dr. Bene Ildikó, hogyha lehetséges, segítsünk nekik klímát vásárolni. A város első körön egy ötmillió forintos támogatást tudott adni, most pedig a város vállalkozói tíz klíma megvásárlásában segítették a kórházat. Ezek a kórházban és a rendelőintézetben lesznek felszerelve, és itt szeretném kifejezni köszönetemet a vállalkozók felé – jelentette be sajtótájékoztatón Szalay Ferenc polgármester. Az egyik legkomolyabb felajánlást a Duna Aszfalt tette, ők 900.000Ft-os támogatást adtak.

Dr. Bene Ildikó, a kórház igazgatóasszonya háláját fejezte ki a klímákért és az összes eddigi segítségért és átvette a támogatásról szóló táblát Lehel Zoltánról, a Duna Aszfalt szóvivőjétől.

- Egy klímát már fel is szereltünk az onkológián és a váróban, valamint ott kezdjük a beszereléseket, ahol a legikiszolgáltatottabb betegek fekszenek – fogalmazott.

 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 11.13. (45. szám)
Presztízs magyazin ősz IV. évfolyam 3.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget