Ma 2020. 10. 27, kedd, Szabina napja van.

A megye legjobbjait díjazták szeptember 16-án

2020.09.18 16:19. - Kovács Janka

A járványveszély miatt szűkebb körben került megrendezésre a 2020-as Területi Prima Gála, amelynek idén is az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ adott otthont. A kis létszámú közönség, akik közt csak a díjátadók és a díjazottak voltak, mégis óriási tapssal üdvözölték egymást. 


Lits József, a VOSZ megyei elnöke köszöntőjében elmondta, a Prima Díj szellemisége többet adott az elmúlt 16 évben, mint gondolták volna és ez a díj ma már egy megkérdőjelezhetetlen értékmérő.

A szerda esti rendezvényen jelentették be az hírt, miszerint megyénkből két cégvezető is az Év Vállalkozója kitüntetést veheti át Budapesten, a Vállalkozók Napján. Kuti Mihályt, a jászberényi Kód Kft. ügyvezetőjét és Vass Attilát, az Accell Hunland Kft. ügyvezetőjét is díjazták. Megyei Vállalkozói Díjban részesült Válik János, Barabás László, Turcsányi István, Ádám Csaba, Faragó Richárd, Gál Gabriella, Darabon Dezső, G. Gábor és Herceg Gábor.

A legnagyobb díjra, azaz a Területi Prima Díjra mintegy 150 ajánlás érkezett be, amelyből a legjobb tíz jutott be a döntőbe. Mint ahogy az lenni szokott, most is hárman vehették át az egymillió forint jutalommal járó Területi Prima Díjat: a Napsugár Gyermekház, Nagy Viktor vízilabdázó, valamint Mészáros Géza, az Új Néplap újságírója. Közönségdíjat vehetett át Sülyi Károly énekes, különdíjat pedig Vargáné Tóth Éva festő.

A színházteremben zajló rendezvény cégünk, a Booster Média Kft. által alapított Presztízs Díj átadásával zárult. Ezt idén a Halászcsárda ügyvezetőjének, Tóth Zoltánnak adtuk át.

 







Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2020.10.21 (41. szám)
Presztízs magazin 2020. ősz
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget