Ma 2017. 11. 22, szerda, Cecília napja van.

. Tisztelet a kivételnek, azoknak, akik kulturált módon mulatnak és térnek haza otthonukba

2017.10.16 13:06.

Nem szeretem azt hangoztatni, hogy – Bezzeg a mi időnkben! Még is, rákényszerít az élet és a mai világ durvasága. Igen, régen valahogy másképpen működött a világ, nyugodtabb, élhetőbb és szigorúbb volt. Akkor is voltak kirívó durva esetek, de szerintem, nem ennyi, mint a mai időnkben. Lehet mondani, hogy a történések a felgyorsult elektronikus világunkban nagyobb publikálást kapnak. Most, szinte pillanatok alatt eljut a hír mindenkihez. Sajnos, akkor is bántalmaztak idős embereket, akkor is voltak vandálok és voltak élet elleni bűncselekmények, de nem ennyi. Az ember felháborodva olvassa, hogy hány gyermeket, fiatal és idősembert ér atrocitás, durva bántalmazás. Magatehetetlen gyermekeket bántalmaznak, idős, beteg embereket vernek agyon vascsővel, pár forint megkaparintásért. Sajnos, a városunkban elterjedt a durvaság, a vandálok ámokfutása teszi tönkre az életünket. Nem szeretném csak a fiatalokra kihegyezni a városban történő vandalizmust, ám, egy, egy átmulatott éjszaka után sok kárt okoznak a városnak, magánszemélyeknek. Úttestre dobált kukák, kitört fák, letaposott virágok, szétégetett kandeláberek jelzik az illuminált állapotban, vagy ami még rosszabb, „csak úgy, brahiból okozott károkat. Tisztelet a kivételnek, azoknak, akik kulturált módon mulatnak és térnek haza otthonukba. A kárt okozók viselkedése, ami szomorúvá tesz, az ő rombolásuk a mi kárunk is, a mi adóforintjainkból kell helyre állítani az okozott károkat. Szépül a városunk, vannak szép parkjaink, szépen rendezett utcáink és ezeket csúfítják el a rombolással. Fel nem foghatom, hogy, hogyan vetemedik valaki az emberölés bűnére, a köz és magán vagyon rongálására. Az alkoholmámor nem lehet megbocsátható, senkit nem jogosít fel durvaságra az alkoholos befolyásoltság. Sajnálatos módon, egyre több a magányos, az elektronikus világban élő ember, egyre több az igénytelen, a semmitmondó televíziós műsor, amit a fiatalok és idősebbek is utánoznak. A celebvilágot, a könnyen szerezhető pénzszerzési lehetőségét bemutató műsorok rossz irányba viszik egyes emberek életét.



Hirdetés

Keresés

Ajánló

Szolnok Megyei Napló 2017.11.15. 45.szám
Presztízs magazin 2017. IV. évfolyam 3.szám
Médiaajánlat

Hírek röviden


Facebook


Webmail



 

Időjárás


Hirdetések

Szavazás

Melyik a legkedveltebb szolnoki hírforrása, honnan értesül leggyakrabban a szolnoki hírekről?


♦ Helyi internetes oldalak (71.43%)


♦ Helyi rádiók (0%)


♦ Helyi televízió (0%)


♦ Ingyenes újságok (28.57%)


♦ Napilap (0%)


Hirdetések

Etarget