Vadásztörténetek nyulaknak

Vadásztörténetei nem nyulakról szólnak Csathó Kálmán Nagy mesélőkedv és a történelemhez való személyes viszony jellemzi a Lazi Kiadó által összegyűjtött novellákat. Kimentek a divatból a vadásznovellák, amik valaha Turgenyev idejében divatosak voltak. Kittenberger Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Fekete István legalább annyira komoly prózaíróknak számítottak korukban, mint vadászoknak. Csathó rég nem tapasztalt gusztussal ír a tájról, mely hol pusztai erdei avar, hol selymes fü, göröngyös kaszáló, szúrós tarló. Mentegetőzése számomra reális:” A vad abból él, hogy vadásszák.. A vadász nemcsak öli, hanem tenyészti a vadat. Igaz, hogy ezt azért teszi, hogy lelövöldözze őket, de amennyit magnak meghagynak, az mindig sokkal több, mint amennyi tenyésztés nélkül, tehát a vadászok nélkül élne.”. Elfelejtjük, hogy a vadász óvja, ápolja, eteti a vadat -figyelmeztet. Szarvas a Kárpátok ősrengetegeit kivéve már régen nem volna sehol, ha vadászok féltő gondja nem vigyázna rájuk és nem volna talán már őz sem. Fogoly az én gyermekkoromban az Alföldön alig akadt, s hogy elszaporodtak, az a vadászok érdeme. A fácán pedig, ez a telepített vad, még azt is a vadászoknak köszönheti Magyarországon, hogy egyáltalán van. Nehezen bírnám elviselni –írja -hogy vadászni gonosz ás kegyetlen dolog. Hiszen akkor csak a rossz emberek vadásznának, márpedig nyugodt szívvel merem állítani, hogy án eddig a nem vadászok közt semmivel sem találtam több jó embert, mint a vadászok közt. Sőt. A vadász természetjáró. Megtanul olvasni és gyönyörködni a Természet nagy könyvében, és ezzel megismeri a maga kicsinységét és az Alkotó nagyságát. Elmélyed, magába száll, és közelebb jut Istenhez. Az igazi vadászok, akiket nem testi ügyességük, hanem a lelki berendezkedésük tesz azzá, mind istenfélő és jó emberek -teszi le a vadászat mellett a voksot Csathó Kálmán. Az írásokban látszólag őzekről, szarvasokról, foglyokról van szó, mögöttük emberi, netán még az embereket és az állatokat is közös gyürübe fogó sorsokról van szó, mint az öregedésről, a természet nagy körforgásáról: „Elég szép, de nem valami nagy csuda! -szólott a vadász az agancsot vizsgálva. Ez lenne a híres nagy bak? Az erdő legerősebb bakja? A vadőr csendesen csóválta a fejét. -Dehogyis, kérem. Az sokkal ravaszabb, semhogy így mutassa magát. Aztán meg tessék nézni! Össze van szurkálva. Megverték. Ez azt mutatja, hogy van nála a környéken erősebb is. Annak kell a nagy baknak lenni. Azt kérem nem lehet ilyen könnyen kézre keríteni” Kerekes Tamás http://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz04/39.html http://mek.oszk.hu/0030http://cgi.t-online.hu/ilegeza/sendpage.cgi?rec=li03340/00355/html/ABC02469/02661.htm Csathó Kálmán:Szarvasbőgés www.lazikiado.hu, 2006, Szeged .