Ma 2012. 5. 21, hétfő, Konstantin napja van. Regisztráció | Belépés G+ facebook iwiw Amadeus Rádió RSS

Budai: Bajnaiék a felelősök

2011.10.10 13:36.

Budai: Bajnaiék a felelősök Egyértelműen megállapítható Bajnai Gordon és a Wallis akkori vezetőinek felelőssége a Hajdú-Bét-ügyben - közölte Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Nemzettel, miután lezárta a vizsgálatot, és jelentését átadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Csődbűntett gyanúját vetik fel azok a vagyonkimentési manőverek, amelyeket a Hajdú-Bét wallisos tulajdonosi köre hajtott végre 2003–2004-ben – derül ki Budai Gyula jelentéséből, mely a Magyar Nemzethez is eljutott. Az elszámoltatási kormánybiztos lezárta a Hajdú-Bét Rt. károsultjai ügyének vizsgálatát, és jelentését átadta az ügyben nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV). Budai Gyula a Magyar Nemzetnek elmondta: vizsgálata alapján egyértelműen megállapítható Bajnai Gordon és a Wallis akkori vezetőinek felelőssége a Hajdú-Bét-ügyben. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a cél az volt, hogy a cég ingó és ingatlan vagyonát – a beszállítók helyett – Wallis-közeli kezekbe játsszák át. A Hajdú-Bét felszámolása kapcsán 2009 decemberében rendelt el nyomozást a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hűtlen kezelés, csődbűntett és hivatali visszaélés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. Az eljárás lefolytatására a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságát jelölte ki.



Szólj hozzá te is!

Hozzászólok a cikkhez


A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.
Bejelentkezem | Regisztrálok
Jelenleg még senki nem szólt hozzá a hírhez, légy te az első!







Oldaltérkép | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem
Minden jog fenntartva © 2012 - Booster Média Kft. - Programozás: Webidea Informatika