"PÁR-bajok"

Az üzleti életben folyton csak azt hallom hogy mennyire fontosak az emberi kapcsolatok. Amivel egyet is értek, hiszen az hogy ki milyen sikeres, és mennyire tud érvényesülni nagy mértékben függ az ismerettségétől. Igen, mai vilgunkban tőke az emberi kapcsolat, és nagy gondot fordítunk ennek ápolására. Tréningeken veszünk részt, kommunikációs, kapcsolatépítő kurzusokra jelentkezünk, egyszóval mindent megteszünk annak érdekében hogy fenálló kapcsolataink jól működjenek. Na de mi van a magánéletben??? Mennyi energiát fektetünk társunkkal való kapcsolatba? Miért van az hogy míg az üzleti életben sikert sikerre halmozunk addig a párkapcsolatunk kudarcba fullad? Miért van ennyi magányos ember? Nem egyedülálló, az más, hanem magányos! Csalódtunk. Ha egy üzleti partnerem "vág át" akkor dühöngök egy sort, majd beveszem a "leszarom pirulát" és megyek az újabb üzlet után. Ha párválasztásról van szó már nem ilyen egyszerű a helyzet. Hiszen itt a "termék" amit kínálunk, eladunk az az érzéseink. Nem ismerek, nem tudok olyan embert mondani aki ne égette volna már meg magát legalább egyszer. Kockáztatnunk kell ha valamit el akarunk érni az életben. El kell kérni a telefonszámot attól a kedves pasastól a virágüzletben, lottószelvényt kell venni, az önéletrajzot el kell küldeni ha meghirdetik az álomállást. Tenni kell mindenért. Családunkban nagy hagyománya van a karácsonynak. Ilyenkor van együtt a család. Emlékszem egyszer 17 emberre kellett főzzek. Édesanyám influenzával ágynak esett, így apuval ketten maradtunk a konyhában. Egyébként imádok sütni főzni, de a menü bonyolult volt és sok pepecseléssel járt, az idő meg egyre csak telt és közelget a vacsora ideje. Végül már akkora volt a feszültség, hogy apám az égnek emelte a karját: "Én ezt nem csinálom tovább!" közölte és távozott. Egy csapásra kukta nélkül maradtam. A felfordulás csúcspontján ki kellett vennem a sütit a sütőből, és nem tudom hogyan sikerült, de megégettem magam. A kezemen fertelmes hólyag keletkezett. Már csak ez hiányzott. Szünetet nem tarthattam, káromkodni sem lehetett ünnep lévén így folytattam tovább a dolgom. Vitathatatlan hogy a sütő hasznos darab, számos előnye van. Hatalmas találmány. Azonban (mint mindennek) van egy hátránya: megégethet. Veszedelmes szerkezet olyan mint egy tigris. Éveken keresztül élhetsz vele anélkül hogy bármi baj történne, aztán egy napon támad. Csakhogy nem a sütő a kiszámíthatatlan, hanem mi magunk. Az ember ha kapkod megégetheti magát. Vagy ha felfordulás van. De ha az ember kockázatot vállal az előbb utóbb kifizetődik. Ugyanez a helyzet a szerelemben is. Ha válallod a rizikót, kifizetődhet. Életem legszuperebb vacsoráját tálaltam fel aznap este. Egy biztos hogy az akkor szerzett sebhely most már életem végéig megmarad. De minden sérülés tanulsággal jár. A térdemen lévő hegek arra emlékeztetnek hogy vigyázzak a biciklivel, még ha már nincs is ilyen problémám. A kezemen maradt égési seb arra emlékeztet hogy ne kapkodjak és a reményt se veszítsem el soha. Amikor ez ember túl van már egy-két szakításon (ki számolja?) akkor kemény feladat reménykedni. Aki már egyszer megégette magát, az fél a tűztől. Függetlenül attól, mit szeretnék egy férfiban a megfelelő személy keresésénél mindig a sebezhetőségre lyukadunk ki, a sütőnél, az égési sérülés veszélyénél. Meg kell tanulni odafigyelni ösztöneinkre és megbízni bennük. A randizásban, de bármilyen kapcsolatban- baráti, családi, kollegiális- meg kell tudni válogatni a megfelelő embereket, fel kell ismerni a szövetségest és tudni kell kiben bízhatunk. El kell tudni dönteni azt is, én miért megyek bele egy kapcsolatba. A nem megfelelő emberekhez bizonytalanság, félelmek vezetnek. Egy kapcsolaton belül muszály bízni, a sütőt be kell kapcsolni és a főzésnek neki kell állni. Recept, az nincs. Ha belefogunk óvatosan kell eljárjunk, tisztában kell lennünk határainkkal, spontánnak kell lennünk, és hallgatnunk kell ösztöneinkre. Mindenekelőtt azonban sebezhetőnek kell lennünk. Igazi kapcsolatra csak akkor lehet reményünk, ha igazi önmagunkat adjuk, bizonytalanságunkkal és mindenünkkel együtt. A kockázatot akkor is vállalnunk kell ha az ember megégeti magát.