| Ma 2012. 5. 21, hétfő, Konstantin napja van. |
Regisztráció | Belépés
|
Magyar embertől magyar terméket a magyar gazdaságot erősítve. Teszem én is ezt, mint ahogy az amcsi, az angol, a francia stb.. is törekszik a válság idején a saját gazdasága javára, kiszorítva ezzel a külföldi terméket. Mindez szép is jó is, csakhogy a minap olvastam hogy milyen problémákat jelent újabban a „protekcionista gazadaság terjedése”. Azt hiszem érdemes erre is odafigyelni. „A klasszikus protekcionizmus elsősorban az áruk és szolgáltatások nemzetközi áramlását fékező, a hazai ipart és mezőgazdaságot különféle eszközökkel (vámokkal, korlátozásokkal, szigorú egészségügyi előírásokkal, stb.) védő gazdaságpolitikai irányzatot jelöli. Az érdekesség csak az igazából hétköznapi gyakorlat Európában és az USA-ban egyaránt. Legutóbb például, az amerikai képviselőház csak azzal a feltétellel fogadta el Barack Obama élénkítő-csomagját, hogy belefoglalják a "Buy-American" kitételt, amely kötelezővé teszi, hogy a csomagban érintett összes giga-beruházásnál csak és kizárólag amerikai vasat és acélt használhatnak. A nemzetközi kereskedelemben amúgy évtizedek óta egy igen csúnya játék folyik . Miközben az uralkodó paradigma a korlátozások nélküli "szabad-kereskedelem", és a nagy nemzetközi gazdasági intézmények (a Valutaalap, a WTO, és a Világbank) a protekcionizmust tekintik az első számú közellenségnek, a gazdasági világhatalmak (különösen ha világméretű nehézségek vannak) rendszerint és rendszerszerűen folyamodnak a hazai piacok ilyetén való védelméhez. Talán nem kellene megfeledkezni arról, hogy amikor éppen növekedett a gazdaság és el akarták adni a termékeiket, a gazdag államok feltalálták a globalizációt, vagyis azt a szép mesét, hogy a kereskedelem szabad áramlása hozza meg a világ felemelkedését. Majd amikor rosszul alakulnak a dolgok, akkor jön a piacvédelem. Van aki KAP, van aki nem KAP Nincs ez másként az EU-ban sem. Az EU-s mezőgazdasági politika vezérfonala az ún. KAP, azaz Közös Agrárpolitika szintén megosztja az elemzőket. Sokak szerint a KAP egy óriási előrelépés, mely nélkül az Unió már rég darabokra hullott volna. Ráadásul a KAP akadályozza meg, hogy a WTO végképp lebontsa a "szabad kereskedelem" útjába álló utolsó falat, s azt, hogy az európai gazdáknak az amerikai, új-zélandi mamutfarmokkal kelljen versenyzi (ami minden bizonnyal az európai mezőgazdaság végét jelentené, masszív vidéki munkanélküliséget okozva, amely egyszerűen megroppantaná az EU gazdaságát). Mások viszont azt emelik ki, hogy a KAP úgy van "megszerkesztve" hogy egyértelműen a nagy, ipari jellegű gazdaságokat részesítse előnyben a lokális kistermelőkkel, családi gazdaságokkal szemben; méghozzá úgy, hogy a nagy cégek termelése teljesen elszabadul a tényleges lokális piaci igényektől. A végeredmény: a túltermelés és a dömping. Kettős-mérce A KAP pénzek túlnyomó többségét ma is szubvenciókra, és ár- és exporttámogatásokra költik, s ennek továbbra is egy tucat gigatermelő a fő haszonélvezője. Az utolsó kiterjedt vizsgálat során, 2004-ben az Európai Bizottság szerint a KAP 45.6 millárd eurós költségvetéséből 28.2 milliárd ment közvetlen ártámogatásokra, s az összes termelő 7%-ához került a támogatások 56%-a! Az agyonszubvencionált nagytermelők, hogy a fölös többleteiket el tudják adni természetesen az exporthoz folyamodnak. A „dömping" lényege, hogy a tehetősebb országok úgy árasztják el termékeikkel a kevésbé tehetősek piacait, hogy áraik - éppen az óriási támogatások miatt - a valódi termelési ár alatt maradnak. Ennek következménye, egy olyan ördögi kör, melyben a fejlődő országok termelői elkerülhetetlenül alulmaradnak az árversenyben, miközben a helyi termelés is visszaesik, így tartósítja, alkalmasint növeli a szegénységet és az alulfejlettséget. A kör bezárul, miközben a fejlődő világ mezőgazdasági termelői számára lehetetlenné válik az európai piacra történő bejutás. A dömpinget megvalósító országok (megint csak a "szabad" kereskedelem nevében) minden nemzetközi fórumon követelik, hogy világ, beleértve a kiszolgáltatott fejlődő világot, nyissa meg a piacait az árukészleteik előtt, miközben saját piacait lezárja, és hát bizony "protekcionista logika" alapján védi.” Egy szó mint száz a piacvédelem nem kedvez a külkereskedelmre túlságosan is ráutalt Magyarországnak.
Hozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.
Bejelentkezem | Regisztrálok