Ma 2012. 5. 21, hétfő, Konstantin napja van. Regisztráció | Belépés G+ facebook iwiw Amadeus Rádió RSS

Sztrájkhír a http://www.vdszsz.hu/drupal/index.php?q=node/295 címről

2008.12.18 16:57.

Sztrájk percről-percre: 13:00 D. S. szolnoki csomóponti vezető gyakorlatilag beismerte, hogy többek között leszarházizta a sztrájkoló munkavállalókat, akik az eset után jegyzőkönyvet vettek fel, amit korábbi híreink között meg is találtok. Szűkölő leveléből többek között kiderül, hogy nem volt alkoholos befolyásoltság alatt, ebből következően józanul mondta mindazt, ami elhangzott. Ez azonban sokkal rosszabb, mintha részegen tette volna ugyanezt, hiszen mutatja: komolyan is gondolja az elhangzottakat. D. S.-t épp ezért nem tartjuk alkalmasnak a csomóponti vezetői feladatok ellátására, sokkal inkább egy lakatlan szigeten tudnánk elképzelni további létezését. A korrektség kedvéért, természetesen, mellékeljük a jegyzőkönyvre adott levelét is: "Magyar Államvasutak Pályavasúti Üzletág Budapest Cs. E. Forgalmi Igazgató úr részére A 2008. december 15-én történt VDSzSz által felvett jegyzőkönyvvel kapcsolatban az alábbiakat jelentem: A váróteremben tartott ellenőrzésem során több utas panaszát és felháborodását személyesen tapasztalva, feldúlt hangulatban jöttem az állomás I. peronján, ahol összetalálkoztam a szolnoki Személyszállítási Központ vezetőjével Hegedűs Istvánnal és Retkes Károly volt csomóponti főnökkel, akikkel magánbeszélgetést folytattam, majd elpanaszoltam a tapasztalataimat, miközben a vonatkísérő várakozó helyiségbe beláttam az ablakon, ahol éppen "fodrászkodtak". A jegyzőkönyvet aláíró jegyvizsgálók nem beosztottjaim, és őket személy szerint nem is szólítottam meg, nem hozzájuk beszéltem. A hangosan kimondott gondolataimmal nem kívántam őket megsérteni. Az eset után hallottam, hogy állítólag ittas voltam. Ezután felmentem az üzemorvoshoz, hogy vizsgáljon meg, alkoholos befolyásoltság alatt állok-e, majd alkoholszondás vizsgálatot is végeztettem, melynek eredménye negatív volt. Sajnálom, hogy nem tudtam uralkodni az indulataimon, személyesen senki nem kívántam megsérteni 35 éve dolgozom Szolnok állomáson, 20 évig állomásfőnök helyettesként tevékenykedtem, 2008. január 1-től Csomóponti vezető vagyok. Általában jó munkakapcsolatban vagyok a beosztottjaimmal, és a volt beosztottjaimmal, a jelenlegi vonatkísérőkkel is. Szolnok, 2008. december 18. D. S. Csomóponti vezető" Az eredeti címen a teljes nevek olvashatók!



Szólj hozzá te is!

Hozzászólok a cikkhez


A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.
Bejelentkezem | Regisztrálok
Jelenleg még senki nem szólt hozzá a hírhez, légy te az első!







Oldaltérkép | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem
Minden jog fenntartva © 2012 - Booster Média Kft. - Programozás: Webidea Informatika