Regisztráció | Belépés G+ facebook iwiw Amadeus Rádió RSS

Újabb gyanú Baunok-ügyben

Újabb gyanú Baunok-ügyben

Újabb bűncselekménnyel gyanúsították meg a Baunok-házaspár egyik feltételezett gyilkosát, M. Bélát.

Leszakad az ég: jégeső is eshet ma

Kedden sokfelé várható csapadék: eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás és jégeső is előfordulhat.

A bajnoki cím kapujában a Szolnok

A címvédő Szolnok magabiztosan győzött a Szombathelyt ellen az NB I döntőjében, így a három sikerig tartó párharcban már 2-0-ra vezet.

Szolnoki hírek

Új helyszínen a városi gyermeknap

Új helyszínen a városi gyermeknap

A város új helyszínen, a Rózsa park melletti hatalmas füves területen tartja hagyományos gyermeknapi rendezvényét 2012. május 27-én (vasárnap) 10 órától.

Tájékoztatót tartott Szolnokon a Demokratikus Koalíció

Tájékoztatót tartott Szolnokon a Demokratikus Koalíció

Gazdasági és szervezeti kérdésekről tartott tájékoztatót pénteken délután a Technika Házában Varju László, a Demokratikus Koalíció pártigazgatója. A rendezvényen elhangzott: az elmúlt időszakban több mint ötezer ember csatlakozott a koalícióhoz; Szolnokon is már 52 tagjuk van.

Centenáriumát ünnepelte a Damjanich-emlékmű

Centenáriumát ünnepelte a Damjanich-emlékmű

Szolnok legismertebb köztéri alkotása, a Zagyva torkolatánál, a hajdani vár területén álló Damjanich-emlékmű felállításának századik évfordulójára emlékeztek szombaton a helyszínen; a carrarai márványból készült alkotást az 1849. március 5-én vívott szolnoki ütközet honvéd hőseinek tiszteletére emelték.

Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírek

A várható aszály miatt megemelik a Tisza-tó vízszintjét

A várható aszály miatt megemelik a Tisza-tó vízszintjét

  Az aszályra való felkészülés egyik lépéseként megnövelik a Tisza-tó tartalék vízkészletét, ami a tározó vízszintjének 5 centiméteres emelésével jár – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnökségének vezetője hétfőn az MTI-vel.  

Egyházi fenntartásba kerül valamennyi oktatási intézmény Kisújszálláson

Egyházi fenntartásba kerül valamennyi oktatási intézmény Kisújszálláson

A következő tanévtől egyházi kezelésben működnek tovább a Kisújszálláson lévő, jelenleg önkormányzati fenntartású oktatási-nevelési intézmények; a váltás előtt a helyhatóság megkérdezett több véleményező testületet is, amelyek támogatták a képviselő-testület javaslatát - mondta el Kecze István (Nagykun Polgári Kör - Fidesz) polgármester a héten született döntés kapcsán az MTI-nek.

A terjedő erőszak ellen demonstrált a Jobbik Kunhegyesen

A terjedő erőszak ellen demonstrált a Jobbik Kunhegyesen

A cigánybűnözés felszámolása érdekében vissza kell állítani a halálbüntetést és meg kell szervezni a csendőrséget - hangzott el a Jobbik Magyarországért Mozgalomnak a terjedő erőszak ellen tartott demonstrációján, csütörtökön Kunhegyesen.

Kék hírek

A trükkös - és peches tolvajoké volt a hétvége Szolnok megyében

A trükkös - és peches tolvajoké volt a hétvége Szolnok megyében

A megye több településén is voltak lopási kísérletek a hétvégén, ki színészkedéssel, ki pedig gyorsasággal próbált túljárni a rendőrök eszén - sikertelenül.

Cserbenhagyó gázolót keres a rendőrség

A lakosság segítségét is kéri a rendőrség egy, a Hetényi Géza Kórház előtt történt, cserbenhagyásos gázolás ügyében. Aki látta az esetet kérjük, jelentkezzen!

Forgalomkorlátozás holnap Szolnok megyében

Amennyiben csapadékmentes lesz az idő, bizonyítási eljárás miatt forgalomkorlátozásra kell számítani Tószeg és Tiszavárkony között.

Friss galériák

Szolnoki MÁV FC - Makó harmadosztályú focimeccs - Képekben

további galériák

14. alkalommal rendezték meg Túrkevén a Juhászfesztivált, melyen a hagyományos kavalkád mellett birkanyírást, pörköltfőzést, Kevi Juhászokat is láthattak az érdeklődők, az igazán kíváncsiak pedig hagyományos kézműves foglalkozásokba is belekóstolhattak.

további galériák

Ország - Világ hírei

Minden idők egyik legnagyobb rendőri csalása miatt nyomoz a BRFK

Minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozatában nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK feljelentése nyomán - írta meg keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Népszabadság.

A tranzakciós illeték és a biztosítási adó lesz terítéken ma a Házban

A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról kezd tárgyalni az Országgyűlés mai ülésén. A parlament háromnapos ülést tart a héten, így csütörtökön a médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő törvények módosításáról szavazhat a Ház.

Földrengés Szófiában

Szófiában pizsamában futottak az utcára a rémült emberek, Pernikben pedig többeknek felment a vérnyomása, amikor 5,8-as erejű földrengés rázta meg a környéket. Halottakról, sérültekről egyelőre nem érkeztek hírek.

Fiataloknak

100 regény, amit érdemes elolvasni 1 hozzászólás

100 regény, amit érdemes elolvasni

A The Telegragh elkészítette annak a 100 regénynek a listáját, amit mindenkinek érdemes lenne elolvasni. A lista első 10 könyvét megtekintheti itt!

Egy nehéz hét mérlege: közép, és emelt érettségi feladatsorok, és a megoldások

Egy nehéz hét mérlege: közép, és emelt érettségi feladatsorok, és a megoldások

A mai német érettségivel egy könnyűnek éppen nem nevezhető héten vannak túl a középiskolások. Összeállításunkban, hétvégi program gyanánt a feladatlapok mellett a megoldásokat is megnézhetik, átnézhetik az érdeklődők. Nem csak középiskolásoknak!

Középdöntőihez érkezett a Megavers

Középdöntőihez érkezett a Megavers

Ismét reflektorfényben a költészet. Ahogy 2009 óta minden évben, így idén is megrendezte a Megaverset a Szolnok Televízió és az Aba-Novák Kulturális Központ. A megmérettetés tegnap óta élesben zajlik, az első középdöntőben tízen léptek csütörtök délután színpadra.

Sport

Három magyar éremmel kezdődött a debreceni úszó Eb

Hosszú Katinka arany, és Jakabos Zsuzsa valamint Kis Gergő egy-egy ezüstérmével nyitottak a magyarok a debreceni kontinensviadalon.

Labdarúgó NB II - Már nem juthat élvonalba a Szolnok

A Szolnok kikapott Balmazújvárosban a labdarúgó NB II 28. fordulójának vasárnapi játéknapján, így már biztosan nem juthat fel az élvonalba.

Jó úton jár az Olaj

Jó úton jár az Olaj

Horváth Ákos hétfőn ott folytatná csapatával, ahol pénteken abbahagyta.

Bulvár

Játszótér mellé akarnak halotthamvasztót: áll az építkezés Királyszentistvánon 1 hozzászólás

Játszótér mellé akarnak halotthamvasztót: áll az építkezés Királyszentistvánon

Két hónapja áll a krematórium építése a Veszprém megyei Királyszentistvánon - írta keddi számában a Magyar Hírlap, amely emlékeztetett: a beruházás nagy port kavart a településen.

Halálra ijesztettek két zsiráfot

Halálra ijesztettek két zsiráfot randalírozók egy lengyelországi állatkertben. Az állatokkal egyértelműen szívinfarktus végzett.

Puzsér: A magyar popüzletág egy maffia

Az ötödik élő show-ban nemcsak a 10 pontok röpködtek, hanem a fricskák, vicces beszólások is.

Kiemelt apróhírdetések

  • ABONYBAN 3,5 SZOBÁS

    2012.05.09. - Abony vasútállomás kö...
  • SZOLNOK-SZANDASZŐL...

    2012.05.09. - Szolnok-Szandaszőlős város közeli...
  • SZOLNOKON, VÁROSMAJ...

    2012.05.09. - Szolnokon, Városmajor út köz...
  • SZOLNOKON, VÁROSMAJ...

    2012.05.09. - Szolnokon a Városmajor úton elad&...
  • SZOLNOKON, SZÁNTÓ ...

    2012.05.09. - Szolnokon a Szántó kör&uacut...
  • SZOLNOKON CSENDES UT...

    2012.05.09. - Szolnokon csendes utcában eladó 3...
  • MARTFŰN, GESZTENYE ...

    2012.05.09. - Martfű legszebb utcájában a Gesz...
  • SZOLNOKON A PIACTÉR...

    2012.05.09. - Szolnokon a piactér közelébe...
  • SZOLNOKON A SZÁNTÓ...

    2012.05.09. - Szolnokon a Szántó kör&uacut...
  • FIAT PUNTO 1.4 8V LO...

    2012.03.27. - Fiat Punto 1.4 8V Lounge ÚJ Forgalom...
Oldaltérkép | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem
Minden jog fenntartva © 2012 - Booster Média Kft. - Programozás: Webidea Informatika